Egy új világnézet

A modernizmus, a XX. század uralkodó filozófiai irányzata, még mindig azt a meggyőződést alakítja ki, hogy az ember a legfőbb mércéje minden valóságnak. A modernizmusnak egyszerűen nem célja a haladás és a jólét, egy teljesen új világnézetért küzd, amely közvetlenül ellentmond a katolikus hitnek.

Egyéni felfogás a tárgyilagos rend ellen

Az igazság, a modernisták szerint, az egyéni felfogástól és megítéléstől függ, és nem pedig a tárgyilagos, egyetemes rendtől, amely Istentől származik. Az igazság egyénenként változik, korról korra, helyről helyre, és a modernizmus ragaszkodik ahhoz, hogy az emberi értelem képes egyedül meghatározni, hogy mi a helyes és a helytelen, jó és rossz, igaz és hamis. A legfontosabb az, hogy minden egyénnek joga van a léte által, hogy ezt az egyéni megítélést úgy gyakorolja, ahogy az a legjobban tetszik neki, amíg az nem sérti meg egy másik egyén jogait.

A modernizmus tehát elsősorban az emberi állapot haladását, a természetes igazságosságot, a technikai fejlődést, a vallási türelmet, a békét, az időbeli és anyagi jólétet védi és mozdítja elő. Mindennek az ember a végső mércéje és nincs tárgyilagos valóság, ami ennél sokkal fontosabb, mint a természetes jólét itt és most.

Az igazság túl a határainkon

A katolicizmus azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az egyszerre egyetemes és tárgyilagos igazság sokkal nagyobb és nyitottabb valóság rajtunk kívül minden ember hibás, földi életének korlátain túl. Ez az igazság maga Isten és ez a nagyobb valóság örök boldogság a Mennyben.

Isten, a katolicizmus szerint, megalkotta és folyamatosan fenntartja az egész világegyetemet minden egyes emberi lénnyel együtt. Ő ráadásul, bensőséges igazságokat kinyilatkoztatott magáról, amelyek túlmutatnak az emberi elmén; amelyek gyakran titokzatosak és a természetfeletti valóságra vonatkoznak. Ezeknek nem kevésbé az az igazi oka, hogy egyszerűen magasztosabbak. Isten tanította és egyetlen Egyházán keresztül továbbra is tanítja ezeket az isteni, természetfeletti, változatlan igazságokat, hogy így minden ember egy napon elérje az örök mennyei örömöket.

Időtlen, gyönyörű és titokzatos igazságok

A katolikusok végső soron bíznak abban, hogy Isten képes tévedhetetlenül feltárni ezeket az időtlen, gyönyörű és titokzatos igazságokat, mivel a modernisták úgy gondolják, hogy az embernek saját maga által kell felfedeznie az igazságot.
Ez túl nagy hangsúlyt fektet az ember természetes erejére és méltóságára, amely azonban a modern irányzatokra ösztönözte az embert, úgy mint a vallásszabadság, az ökumenizmus és kollegialitás, valamint számos liturgikus visszaélésre. Mindezen problémák egyértelműen azonosíthatóak a II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) szövegeiben.

A szabadság rendeltetésszerű használata

A modernisták és a katolikusok is elismerik, hogy minden ember rendelkezik természetes méltósággal, amelyet elsősorban az értelem és akarat szabad gyakorlása alkot. Abban is mindnyájan egyetértenek, hogy senkinek sem szabad az alapvető emberi szabadságot sértenie, sem azt, ami igaz vagy jó.