A sorrend fontossága

A katolicizmus és a modernizmus, mint láttuk, nagyon eltérően értelmezik az igazságot, az egyik Isten tárgyilagos elsőbbségét és valóságát védi, a másik az egyéni véleménynyilvánítást és egyéni véleményeket védelmezi. Az igazság ezen két eltérő meghatározása ellentétet okozott, hogyan is kellene az Egyházat irányítani.

A katolicizmus azt tanítja, hogy Isten teremtette a világot egy meghatározott rendben, amely felett övé a legfőbb hatalom. Ugyanígy Isten, az isteni Jézus Krisztus személyében, megalapította az egyetlen igaz egyházat, amelyet felett a kinevezett Péter apostol és utódai, mint legfelsőbb vezetői állnak. Hagyományosan ezek az utódok, a pápák gyakorolták a közvetlen joghatóságot az Egyház hivatalaiban. Az erkölcsi, tanbeli és fegyelmi ügyekben a pápa a szava a legvégsőbb, amelyet Krisztus közvetlen felügyeletével mond ki. A püspökök, hasonlóképpen, mint a többi apostol utódai, megkapják a hatalmat Istentől és a legfelsőbb hatalmat gyakorolják saját egyházmegyéjükben, amelyekbe rendkívüli módon beavatkozhat a pápa.

Fenyegetés a tiszta rendi felépítés ellen

A modernista fogalma a vallási összetartása a szabadság és az egyéni jogok hibás értelmezéséből származik, amely egyértelműen fenyegeti a szervezeti felépítést. Kitart amellett, hogy szigorú demokratikus folyamat kell, hogy irányítsa az Egyházat minden időben. A pápa így szabad, de a bíborosoknak és püspököknek mindig meg kell engedni, hogy hangot adjanak saját véleményeiknek. Hasonlóképpen a püspöknek az egyházmegyéjében tárgyalnia kell minden papjával és tiszteletben kell tartania a meglátásaikat, míg az egyes plébánosok hasonlóképpen kell tárgyalniuk a híveikkel. A modernizmus szerint ez az egyetlen mód arra, hogy mindenkinek sértetlenül megmaradjon az egyéni joga és szabadsága. Ezért mindenkinek meg kell tanulnia közös megegyezésre jutni, még a pápának is. Az ilyen kitartó óhaja a párbeszédnek súlyosan elferdíti Isten Egyházának szervezeti rendjét és akadályozza annak vezetőinek intézkedését.

Az összetartás igazi jelentése

A katolicizmus mindig is értékelte az összetartást, de egészen más értelemben, mint általában a modernizmus. Minden katolikust, különösen a papokat és püspököket, összeköti a közös elkötelezettség az isteni igazságokért és a lelkek üdvösségéért. Ebben az értelemben minden katolikus munkatárs, akik Isten dicsőségét keresik mindenben. Mindaddig, amíg az elköteleződésnek ez a két célja - Isten és a felebaráti szeretet -, tiszteletben kell tartani, hogy a katolikusok együttműködnek harmóniában és egységben annak ellenére, hogy különböző a felelősségük és különböző feladatokat látnak el. Ez az igazi fogalma az összetartásnak, azonban ez nem mindig igényel hosszas párbeszédet mielőtt bármilyen döntést hoznak, mindaddig, amíg mindnyájan elkötelezettek feladataikban elsősorban a hit, az egység és harmónia megőrzésében. Ez a lényege a katolikus összetartásnak.

Tisztelet és világos különbségtétel

Természetesen a pápának és a püspököknek tárgyalniuk kell egymással, a papoknak is a világiakkal, ha szükséges, de nem kötelezhető olyan esetekben sem, amikor az ilyen tanácskozás nem lenne célravezető, hanem terméketlen vagy szükségtelen lenne. Az Egyház, hosszú történelme alatt, számos zsinatot összehívott már, de elsősorban ezeket a pápák vezették, és az egyes püspökök a közvetlen későbbi ítélet végrehajtással voltak megbízva saját egyházmegyéjükben. Ha az összetartást megfelelően figyeljük meg, kellő tisztelettel és világosan kell megkülönböztetni az Egyház szervezett felépítésében a különböző tagokat, akik közösen teljesítik kötelességüket a tanítás és a hit védelmében.